Mikor még nem volt a Tessaiga és Tensaiga:

Egy kunyhóban vagyunk, ahol Inutaisho, Inuyasha, Izayoi és Sesshoumaru él egy családként. Minden tökéletes és békés volt, amíg egyszer:

-Sesshoumaru! Hozz egy törülközőt és vizet!-szólt Izayoi.

-És Inuyasha?!

-Ne ugráltasd az öcséd! Az apád nagyon beteg.

Sesshoumaru odavitte Izayoi-nak a kért dolgokat.

-Mi a baja?-kérdezte.

-Egy démonokat fenyegető betegséget kapott el. Nem akar lemenni a láza. És a harci sebei sem tesznek jót az állapotának.

Inutaisho nemrég démonokkal küzdött, hogy megvédje a családját. De a démonok valami fertőző betegséget terjesztettek és Inutaisho elkapta.

Az ifjú Sesshoumaru az apjára nézett, majd távozni készült.

-Sesshoumaru!-kezdte Izayoi.-Nekem...apádat kell ápolnom. Inuyasha meg még túl kicsi.

-Segítenem kell?-vágott közbe a szellem.

-Igen. Elmennél tüzifáért?

Az ifjú szellem bólintott egyet, és bement az erdőbe. Titkon remélte, hogy apja hamarosan jobban lesz...

Lassan 2 hét telt el, és Inutaisho állapota fokozatosan javul. Még mindig lázas és étvágya sincs annyira, de már magához tért.

Délután Sesshoumaru elment vadászni. Már egészen ráérzett.

Egy szarvast szemelt ki. Elkezdett közelíteni a vadhoz, de egy botra lépett, ami széttörött alatta. A szarvas ezt meghallotta, és futásnak eredt. A szellem utána eredt. Már egész közel volt, amikor belefutott egy vaddisznóba, ami egy bokor mögül jött ki. A vaddisznó agyara átdöfte a szellem mellkasát. Sesshoumaru egy kardjával gyorsan leszúrta a vaddisznót, és elindult vissza a házukba, vállán a vaddal.

A lenyugvó nap sugarait magába szívta a föld.

Sesshoumaru útját a letaposott füvön kívül vérfoltok jelezték. A szellem néha megszédült, de akkor is tovább ment.

Izayoi és Inutaisho már várták őt a ház előtt. Később a kis Inuyasha is csatlakozott hozzájuk, és boldogan ölelte át apját, aki ismét egészséges.

Végül meglátták Sesshoumaru-t. Sesshoumaru nem hitt a szemének, hogy az apját látja.-Hát meggyógyult.-gondolta Sesshoumaru, de hirtelen összeesett.

Mindenki odarohant hozzá. Inutaisho ekkor vette észre, hogy a fia vérzik...és a vérfoltokat a fűben.

Izayoi felvette a szellemet, Inutaisho meg a vacsorának szánt vaddisznót, és bevitte a házba. Nehéz volt...és ezt sebesülten cipelni....Inuyasha aggódva figyelte az eseményeket.

-Anyu! Mi van a tesómmal?-kérdezte Izayoi-tól, a kimonóját huzigálva.

-Sesshoumaru-val...történt egy kis baleset...Inutaisho! Gyere Inuyasha-hoz!

Inutaisho a fiához ment, Izayoi meg bement Sesshoumaru-hoz és ellátta a sebeit.

Este, mikor már a kis Inuyasha mélyen aludt, Izayoi és párja beszélgettek.

-Meggyógyul?-kérdezte Inutaisho.

Izayoi nem felelt.

-Meggyógyul, ugye?-kérdezte ismét.

-Nézd Inutaisho. A fiadnak...megsérült a tüdeje. Meg...meg fog halni.

Izayoi könnyes szemekkel, együttérzően a kutyaszellemhez bújt. Inutaisho átkarolta a nőt. Azonban a szellem felkapta a fejét. Sesshoumaru magához tért, de a levegőt nehezen vette. Inutaisho odament hozzá és a kezét végigsimította a homlokán.

-Hogy érzed magad, fiam?

-Jól. Apu! Nem kapok levegőt.

-Nyugodj meg. Lélegezz mélyeket.

Sesshoumaru úgy tett, ahogy az apja mondta.

Majd lassan lecsukódtak a szemei, és légzése megszűnt. Életének utolsó perceiben szenvedéssel búcsúzott a világtól.

Inutaisho ott ült mellette, megtörve belül és csak nézte halott gyermekét...

Másnap Inutaisho felkereste Totosai-t, hogy készítsen neki 2 kardot az agyarából. Egy gyógyítót és egy pusztítót, ami az emberek védelmére szolgál.

Az öreg Totosai elkészítette a kardokat, amikbe a szellem erejéből is belekovácsolt egy kicsit.

Mikor Inutaisho hazaért, rögtön kipróbálta a gyógyító kardot. Előhúzta a tokból és suhintott egyet Sesshoumaru fölött. A túlvilág küldöttei eltűntek, és az ifjú szellem lassan lélegezni kezdett.

Inuyasha-bár azt hitte, hogy bátyja csak alszik-boldogan ölelte át. Ölelte? Inkább szorította. Örült, hogy testvére felkelt, mert már nagyon unatkozott, és a szüleit is látta újra mosolyogni...